|
* * * * *
Lapok egy Camino jegyzetfüzetéből (részlet az Előszóból)Camino. Nálunk misztikus szóvá avanzsált, de spanyolul a lehető leghétköznapibb jelentése van. Út. A közértbe, a postára, akár a hétköznapok posványába. Ha megkérdezel egy spanyolt, merre van a Camino, furcsán hunyorog, mit akarsz, míg végre kinyögöd, a Santiago de Compostelába vezetőt keresed, s akkor felragyog az arca. Mert a peregrinok, peregrinák, azaz a zarándokok vendégnek, mégpedig becses vendégnek számítanak ezen az úton. Látva a kollégákat, s a tükörben magamat, biztosan állíthatom, több van ebben üzleti számításnál. Nem vagyunk túl jó bolt. Inkább nekünk tűnik annak, hogy heteket tölthetünk egy elképesztően szép és gazdag vidéken filléres, sőt gyakran ingyen szálláson, sokak kedvességével megfűszerezve. De az út, az ÚT bölcsen van kijelölve. Az albergue-ék, a zarándokszállások szigorú szabályok szerint működnek. Mindegy mi történt veled tegnap, reggel korán el kell hagynod, és csak a forró délután közepén nyitja ki újra kapuit. Este pedig korán, főleg a jó kedvű, hangos muzsikával, a könnyű spanyol borok mámorával átitatott estékhez képest korán, bezár. És mindenütt (kivéve Santiago-t) csak egyetlen éjszakát tölthetsz. S akik körül vesznek ezekben délutánonként, szigorú szemmel vizslatnak, vajon közéjük való vagy-e. Vagy csak próbálsz elevickélni e kedvezményes lehetőségbe kapaszkodva. Ha délutánonként pihenten érkezel, majd turistáskodsz egy kicsit, bizony kinéznek maguk közül. Nem kérdezik ki vagy, milyen vallást követsz, miért jöttél ide, csak az elszánást a szemedben, azt kérik, többnyire szavak nélkül, számon rajtad. És ha könnyűnek találtattál, nem szólnak, csak kezded rosszul érezni magad, mint kívülálló, majd nem érted, miért is küzdjél légszomjjal éjszakánként a tömegszállásokon, miért harcolj a zuhanyozóval nap, mint nap, hogy adjon még egy cseppecske meleg vizet, minek kelj fel hajnalban, pakolj álmosan, minek keresgéld a nem létező árnyékot, mindezt minek? Eljöttél, majd hazamész. Egy illúzióval kevesebb. De ha dolgod van, mindez a kellemetlenség csak apróságnak tűnik, ahhoz a reszkető boldogsághoz képest, hogy itt lehetsz, az egyetlen helyen, ahol lenni akarsz, így hát maradsz. Fáj a lábad, nőnek és fekélyesednek a hólyagok rajta, nehéz a zsákod, de maradsz. Csak arra kell csak már vigyáznod, szkülla helyett nehogy a kharübdisz faljon fel. Mert végighajszolhatod az úton a testedet, mégsem történik veled semmi, ha nem hagyod, mert az eseményeket szigorúan megtartod a fizikai sávban, hogy a testi erőfeszítés felszaggassa, szebb szóval megnyissa a lelkedet. Ilyenkor délutánonként nem elcsendesülsz, hanem lábat ápolsz, miközben a győzelmi mámorod kárpótol minden kellemetlenségért, ma is te voltál a leggyorsabb, te tetted meg a legtöbb kilométert. Lesajnálod a kövéreket, kezdőket, ügyetleneket, az útnak csak egy részét bevállaló spanyol családokat, és a végén bizony te is egyedül maradsz, a láthatatlan út kikopik a talpad alól, miközben a láthatót igyekszel magad alá gyűrni. A láthatóban a Camino egy hosszú gyalogösvény Spanyolországban keletről nyugatra, a láthatatlanban angyalok tükre, ősi szépség és tudás birtokosa, ha van merszed belenézni, egyszerre látod benne magadat és a kegyelmet, amely kész magához ölelni, bármilyen vagy is, feltéve, ha hagyod. A teljes szöveg megtekintése itt » |
* * * * * |
